Mamzel

Hogyan keress 20%-kal több pénzt? II. rész

Az előző bejegyzéssel ellentétben ebben máris elárulom, mi a második lépés ahhoz, hogy legalább 20%-kal több pénzt keress:
DICSÉRJ!

Vágjunk is bele hamar, mindjárt itt a karácsony.
.
.
.
Imádom a trashrealityket. Múltkor a Hogyvolt kedvet csinált a Négy Esküvő 2-höz, így annak is nekiláttam. A második négyesfogatban Steiner Kristóf az egyik menyasszony, akinek egy másik beszól Özge nevű kutyájára. Teszi mindezt úgy, hogy neki is ugyanolyan kutyája van, csak az szerinte szép, az Özge meg ronda. Steiner Kristófról nekem a műsorig annyi volt meg, hogy egy magamutogató majom. A Négy Esküvő 2-t elnézve ez kezdett megváltozni. Jó volt hallgatni, amikor beszélt. A többiek között ő az egyetlen, aki képes kedvesen mesélni az ellenfeleiről. Aztán a hatodik részben a következő hangzik el tőle:
- Senki sem szebb, mint Özge. Ezt kell, hogy mondjam...
És most figyelj:
- ...mert számomra minden kutya egyformán gyönyörű. Egy kóborkutya, egy puli, egy vizsla, teljesen mindegy, hogy milyen fajták a kutyák, minden kutya gyönyörű.

Ez a három mondat a magyar televíziózás történetének egyik legelegánsabb pillanata.

Annyi mindent lehetett volna mondani, hogy például Özge a gazdája számára nyilván a legszebb kutya - és nem éreztem volna gáznak, vagy ekézni a beszólogatós kurvát, hogy nem szebb az ő kutyája, sőt, rondább - és nem éreztem volna gáznak. Erre Steiner Kristóf olyat mond, amitől eláll a szavam. Mit tett Steiner Kristóf? A dicsérettel kritizált. Így kell szépen alázni. A kedvesség mindig, de tényleg mindig beválik. (És még ezt a rusnya kutyát is szerethető lénynek látom azóta.)

Na ez volt az a pont, hogy én bizony beírtam a Google-ba, hogy Steiner Kristóf és megtaláltam a honlapját. Az első elém került bejegyzés után az jutott eszembe, hogy régen olvastam ilyen világos, összefogott és nettó jó dolgot. Azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül.

Azért tartottam szükségét ezt megosztani veletek, mert olyan ritka ajándék, ha az ember közösségre talál valaki személyében, még ha ez olyan személytelenül is történik, mint ebben az esetben. Ezért Kristófnak elküldöm majd ezt a bejegyzést, mert tudom, milyen jó, ha ezt el is mondják. És milyen sok erőt ad jónak maradni, amihez - mint azt legutóbb tisztáztuk - bátorság kell. 

Arra szeretnék ezzel biztatni másokat, hogy dicsérjék meg azokat, akik jók. Akkor is, ha az elsőre olyan marhaságnak is hat, mint Steiner Kristóf dicsérgetése. 
Rendes tőled.
.
.
.
Felmerülhet benned a kérdés, hogyan fogsz a kritizálással és a dicséréssel közösen legalább 20%-kal több pénzt keresni. Ahhoz, hogy ezt megértsd, koncentrálj kicsit. 

Ugye te is azt gondolod, hogy a Föld jobb hely lenne, ha a szerinted rossz dolgok megszűnnének, a szerinted jobbakból pedig több lenne? 

Egyetértünk, szerintem is jobb hely lenne. Meg fogsz döbbenni: ehhez mindössze kritizálnod és dicsérned kell. Az így létrejövő párbeszédek ugyanis egy ideális Világot eredményeznek. Az pedig nem is kétséges, hogy egy ideális Világban te is, én is, több pénzt keresnénk. 

Tegyél ezért a Világért két lépésben.  



Ui1: Mivel ez egy Varázsblog, így természetesen szívesen élek a lehetősségel, hogy kérésemet elsőbbséggel teljesítse az Univerzum. (Azoknak, akik totál szembe menve az evolúció törvényeivel, nem olvassák az itteni kommentboxot, elárulom, hogy a Varázsblog többször is bizonyította már, hogy mennyire varázslatos. Néhány példa: Lucita új munkahelyet kért és kapott, Virtuális Lelki Petting jó munkahelyet kért és kapott, Lesinistre pedig kőkeményen becsajozott.)

Kedves Varázsblog!

Azt kívánom, hogy a fenti módszerrel az összes drága olvasóm legalább 20%-kal több pénzt keressen. Köszönöm szépen.


Csókoltat leghűbb olvasód,
Mamzel

Ui2: Ha még mindig nem győztelek meg, akkor azt tanácsolom, oszd meg a Facebook-on barátaiddal ezt a bejegyzést, hogy együtt növelhessük a jövőbeni kereseted.

Ui3: Nagyon boldog karácsonyt kívánok, vagy ahogy barátaimat szoktam név- és szülinapjuk alkalmával felköszönteni: Sikerekben gazdag, gazdag boldog új évet kívánok!

Hogyan keress 20%-kal több pénzt? I. rész

Azért 20%-ot írtam, mert ezzel tudom kifejezni annak az összegnek a nagyságát, amennyivel több pénzt fogsz keresni, ha alkalmazod a két lépésből álló módszerem. Az enyémhez hasonló matematikai képességűek kedvéért ez 100.000 forint esetén legalább +20.000 forint, azaz minimum 120.000 forint jövedelmet jelent havonta.

Lássunk is gyorsan neki, mindjárt itt a karácsony.
.
.
.
Dina engem arra tanított, hogy csak olyat bántunk, aki beszólt. Ezt úgy fordítottam le magamnak, hogy csak olyat bántunk, aki beszólt, de azt eléggé. Ahogy ő fogalmaz: ágyúval verébre. Aki régóta figyelemmel kíséri pedagógiai pályámat az interneten, az tudja, hogy régen a számomra antipatikus embereket addig rúgtam, amíg mozogtak. Nem volt szép tőlem, mégha a saját agresszív módomon a jószándék vezérelt is. Rengeteget dolgozom azon, hogy ne éljek vissza a hatalmammal azokkal szemben, akik megérdemelnék, hogy visszaéljek velük szemben a hatalmammal. Egyszerűen nem elegáns, az elegancia pedig mindennél fontosabb. 

Dina szerencsére arra is megtanított, hogy éberen figyeljek. Így a legártatlanabb megjegyzésből is kiszúrom, ha valaki beszól. Akkor pedig legális a harc. A baj akkor van, ha a másik észre sem veszi, mit mondott, vagy letagadja azt. 
Soha nem veszik észre és örökké letagadják.
Vigyázat! Az agyafúrt beszólogató ilyenkor hajlamos előrántani a "Vicceltem!"-kártyát. Ne dőlj be neki, mert full cikinek fogod magad érezni, amiért nem vágod a humorát. Ilyenkor legközelebb körbenézel, majd lazán odaveted: "Igen? És? Ki röhögött?" Fogadok veled 100 euróban a jövő tavaszi árfolyamon, hogy egyedül ő nevet majd, kínjában. 

Ez az az ember az életedben, aki mellett állandóan tök hülyének érzed magad. Hiába mond valami látszólag kedveset, a torkodban a gombóc. Légies medúzaként úszkál melletted, és időnként a mérget rejtő csápjait leheletfinoman hozzád érinti. 

Több ilyen történetet is tudnék mesélni, és biztos vagyok benne, hogy ez nem azért van, mert engem különösen sok rosszindulatú ember vesz körül, vagy mert érzékeny lány vagyok. A Medúza mindenütt ott van. Leszívja az erődet, a lelkesedésedet, a jókedvedet. 

De mondok én neked valamit: nem hiszek a gonoszságban. 

Akkor mégis miért bánt a Medúza? 

Azért, mert ő viszont hisz. Ez a különbség köztünk. Én viszont tudom, hogy bár az emberek megbotlanak, de alapvetően jót akarnak. Ezért fogalmazok meg nyilvános kritikát az Abszint étteremmel kapcsolatban, ezért genyózok a csávókkal, ezért szívatom Anyámat. Őszintén hiszek abban, hogyha elmondom, ami rossz, akkor jó lehet.


Őszintén hiszek az emberi jóságban. 


Ezért lennék nevetséges, szánalmas, kukacoskodó szipirtyó? 

Sokak, és főleg a Medúza szerint ugyanis az vagyok. Valószínűleg ezért érzek részvétet a nők után füttyögő munkásokkal, vagy az inkább béna lúzer, mintsem udvariatlan taplókkal.

Mert a jósághoz bátorság kell.

És emiatt bukom a jófiúkra. (Ha a fenti sorokat olvasva az önigazolás meleg érzése járta át a szívedet és magas vagy, kérlek, írj nekem. Éppen randiszezonban vagyok.) 

Az első lépés tehát ahhoz, hogy legalább 20%-kal több pénzt keress, így hangzik:
KRITIZÁLJ!

A következő részből minden kiderül.

Milyen hasznavehető dolgot lehet csinálni egy szakításból?

1 év 9 hónap és 17 nap után szakítottunk Péterrel.

De ne siessünk ennyire előre.
.
.
.
Az egyik hajnalban arra ébredtem, amire a legrosszabb ébredni: felkeltettek. Péter félig felülve szólt hozzám.
- Ne aludj most már.
Elég csúnyán néztem rá.
- Azon gondolkodom, hogy mi lesz így velünk. Én gyereket akarok, te nem.
Úh.
- Kellemessé tesszük egymás életét, de értelmet nem adunk neki.
Milyen lényeglátó. Fájt.
- Milyen lényeglátó vagy. "Kellemessé tesszük egymás életét, de értelmet nem adunk neki."
Sóhajtottunk.
- Szakítsunk? Nem szeretném elvenni az álmaidat, és nem akarok egyelőre gyereket.
Péter magába roskadt.
- De én tőled akartam gyereket, csakis tőled... Mindegy... Végülis... Nem lehet mindenkinek gyereke...
Aznap ennyiben maradtunk, és mintha nem történt volna semmi sem, továbbéltünk. Nem tudtam kiverni a fejemből: "Kellemessé tesszük egymás életét, de értelmet nem adunk neki."

Sokat töprengtem azon, mi az életem értelme, és arra jutottam, az, hogy jól érezzem magam. Mitől érzem jól magam? Hát leginkább az írástól. És az 4 hónapja nem megy. Igaza volt.

Korábban kitöltöttem egy személyiségtesztet, eszerint az ENTJ, azaz Hadvezér típusba tartozom. Egyik legfontosabb tulajdonságunk, hogy kényszeresen próbálunk minden helyzetet előnyössé tenni. Például a szakítást.
Illusztráció.
Mégis milyen hasznavehetőt lehet csinálni egy szakításból?

Sorra vettem a kapcsolatunk profitját. Lett egy csomó gyönyörű holmim, finom ételeket ettem, elbűvölő helyekre utaztam. Kaptam egy eljegyzési gyűrűt, amit Péter egy illóolajos kupakról szedett le. Háromnegyed éve rendszeresen sportolok, egészségesebben táplálkozom, igen, a testemhez fűződő jóviszonyt is ő adta nekem. Létrehoztam egy nagyon sikeres blogot, elköltöztem egy kétszer akkora és háromszor jobb lakásba.

Na és?

Tudtam írni? De tényleg, őszintén, Péter folyamatosan inspirált?


Egyben biztos lettem: olyan férfit keresek, aki folyamatosan inspirál.


De idősebb lettem két évvel. Nekem egy mezei tanulság nem elég.
.
.
.
A szakítás másnapján eszembe jutott, hogy éppen egy fotózás előtt állok. Kéne Péterről is egy új sorozatot lőni, hogy szép képekkel térjen vissza az internetre csajozni. Sima ügy, van is ilyen múltja, fotogén. De mit vegyen fel? Kockás ing, farmerral. A fekete, óriási nyakú garbó, az kifejezi a meleg, gondoskodó énjét. És a fehér atléta. A fehér atléta megmutatja a szívdöglesztő mellkasát. Istenem, az a mellkas.

Baszki. Most dobtam, és máris az esküvőjét egyengetem?
Hé! Ez az!
Valóra váltjuk egymás álmát: ő megengedi, hogy ezt leírjam, én pedig kiházasítom. Ezt szeretném.
Tőle elvettem magam, hogy odaadjam valaki másnak. Őt pedig átnyújtom a nőknek:



Lányok, e-mail: csakturista@gmail.com. Ez teljesen komoly, írjatok neki. (193 cm.)

1 év 9 hónap és 18 nap után végre szakítottunk.

Atyaég, de kibaszott jó.

Abszint étterem, Andrássy út 34.

Azért döntöttem a szokatlan cím mellett, hogy minél előbb rögzüljön a név és a cím. Így akik nem olvassák el végig a bejegyzést, azok is értesülnek a lényegről: valami nem oké az Abszinttal.

Szívesen.



Hét éve élek a szüleimtől távol. Kisebb-nagyobb nézeteltéréseink ellenére nagyon szeretem őket, ezért szívesen nosztalgiázom a velük töltött kellemes élményekről. Az egyik ilyen a gombázás, aminek köszönhetően kiváló a gombaismeretem.

Már egy hónapja nem láttam őket. Valószínűleg a hiányuk miatt kezdtem el felkutatni azt a helyet, ahol ehetnék egy finom vargányalevest, amit úgy imádok. A krémesen elváló gombahús és a tömör illat felidézi bennem azokat a pillanatokat, amikor minden jó.

Az erdei gomba problémás. Tíz esetből kilencszer az ügyvezetőnél kötök ki. Ez alól kivétel az óbudai Pastrami, illetve a Gucci melletti Ferencz József (amivel szemben a parádés Fragola fagyizó található), ahol mindig olyan erdei gombát szolgáltak fel, amit az étlapon feltüntettek.

Ellenben például azzal a Jászai Mari téren üzemelt egységgel, ahol az erdei gombával töltött hús alatt a szakács közönséges champignon gombát értett. Nem egyedi eset. Miután rávilágítottam a rendelt étel és a felszolgált étel közötti különbségre, előnyükre legyen mondva, hogy olcsóbban számolták azt fel.

Az ottlétünk után szerencsére be is zártak.

De ez még mindig sokkal jobb, mint az Abszint étterem az Andrássy út 34. alatt. Ők meg sem próbáltak a kedvünkben járni. Kihozták a vargányalevest vargánya helyett rókagombával. (Egyébként a rókagomba nem rossz, az értéke is hasonló a vargányáéhoz, de azért nem ugyanaz.)

Ránéztem a barátomra.
Sóhajtottam.
Hangosan felröhögött. Tudta, hogy mi következik.

Intettem a pincérnek.
- Jó napot kívánok. Megmutatná, hol találom ebben a vargányalevesben a vargányát?
Néz.
- Ez rókagomba.
- Máris megkérdezem a séfet.
- Köszönöm szépen.

Elhiszem, hogy 1000 emberből 1 ismeri fel a különbséget. Elhiszem, hogy ez az Andrássy út, ahol 10 percenként érkezik új vendég. De én meg azt hittem, hogy ez az Abszint, ami szerepel a TOP 100 éttermek listáján.

- Elnézést. Egy ideje nem szállítottak vargányát, így rókagombából készítettük el a levest.
- Ez roppant szomorú. Direkt emiatt jöttünk ide, előtte az interneten néztem ki, hol kóstolhatnám meg az idei vargányát.
- Valójában a pincérnő nem javította az étlapot.

Ráadásul rákeni a kolléganőjére.

- Sajnos ez rajtam nem segít.
- Hozhatunk esetleg valami mást?
- Hát nem tudom. Mivel óhajtják ellensúlyozni a bennem keletkezett negatív érzéseket?
Néz.
- Segítek. Ingyen oda lehet adni a levest.
Néz.
- Kedvezmény?
Néz.
- Ajándékdesszert?
- Nem áll módunkban ilyesmit felajánlani, bocsásson meg.
- Kár.
Néz.
- Úgy értem, Önöknek.

Kicsit szégyelltem magam, amiért rosszindulatúan álltam a dologhoz és egyből azt feltételeztem, hogy szándékosan átvernek. Holott a pincér világosan közölte: adminisztrációs hiba az egész. Úgyhogy felmentem másnap az Abszint honlapjára, és azt kellett látnom, hogy az elmúlt egy napban nem sikerült orvosolni az adminisztrációs hibát.

Bele sem merek gondolni, milyen alapossággal járnak el a mélyen tisztelt egyéb, nem felismerhető alapanyagokkal kapcsolatban.

Hála istennek a fizetésnél még nem voltam ilyen előzékeny, úgyhogy rendesen fűtöttem a barátomat.
- Egy fillér borravalót nem érdemelnek.
- 790 forint a számla. A sárgadinnye levesem amúgy finom volt, éppen ilyenre vágytam.
- Várjál, tudod, mit? Inkább adj egy ezrest, az egy igazán elegáns húzás! De ahogy gondolod...

A barátom elkezdi számolni a kis pénzeit.

- 500, 50, 200, még egy százas, így ni, 960 forintot kapnak.
- Ez aztán összezavarna! Olyan érzésem lenne, mintha odaadta volna a vendég az aprót, hogy ne nyomja a zsebét.
- És így is van.

Nő vs. nő

A születésnapom alkalmából készítettem a szüleimnek egy ajándéklistát. Elfoglalt emberek, ezért nagy odafigyeléssel, magam válogattam ki azt a három dolgot, amire leginkább vágyom. Egy Franck Muller órát, egy alpesi nyaralást és egy Hayao Miyazaki könyvet néztem ki. Biztosra akartam menni, ezért különböző árkategóriájú dolgokat választottam, majd felhívtam őket, hogy egyeztessünk. Miután letettem a telefont, magabiztosan csettintettem: így kell ezt csinálni, sínen vagyunk.

Izgatottan vártam szombat délben a családi ünnepséget. Felöltöttem a Meglepett Mosolyomat, jöjjön, aminek jönnie kell. A mosoly igazán hitelesre sikerült.

Ékszerek.

Azonnal tudtam, mi történt. Anyám elment, és vett magának néhány ékszert, a nagyszüleim nevében is. Így átélhette az ékszervásárlás élményét, amit úgy imád, és még nekem is beszerzett valami drága holmit, amitől majd biztosan elolvadok. Mert olyan helyesek. És hosszú távra szól. Meg istenien állnak - neki.

Nehezemre esett leplezni a csalódottságot, amit éreztem. Ezt ő is észrevette, úgyhogy később odasonfordált mellém és azt mondta:
- Tetszik az ajándékod? Nekem nagyon. Tudod, most már olyasmit kell kapnod a nagyszüleidtől, ami maradandó. Ki tudja, meddig élnek még.


Nem először hallom ezt a szöveget.
"Kislányom, hát ekkora gond meglátogatni az őseidet? Addig kell velük foglalkozni, amíg megteheted."
"Egyszer még hálás leszel nekem, amiért elráncigállak hozzájuk."
Miközben próbálgattam az új nyakláncomat (gyűlölöm a Swarovskit), azon gondolkodtam, mit akar ezzel Anyám végeredményében üzenni.

És vajon miért dörgöli állandóan az orrom alá, hogy a nagyszüleim egyszer meghalnak?

Hm. A nagyszüleimhez úgy jutok el, ha hazamegyek a szüleimhez. Tehát anyám azért zsarol a nagyszüleimmel, mert hiányzom neki? Valójában az ékszereken keresztül is csupán velem szeretne lenni! Az én édes kis Anyucikám. Ez tulajdonképpen nagyon kedves tőle.


És ahogy Anyukám tanította, a kedvességet mindig illik viszonozni.


Úgyhogy én is kedves leszek őhozzá. Most 55 éves. Valami olyasmit akartam adni, ami biztosan tetszeni fog neki. Valami maradandót. Valamit, amin keresztül akkor is velem lehet, amikor nem vagyok otthon. Egy tökéletes ajándékot, mindkettőnknek.

Mondjuk egy szép növényt.
- Jó napot kívánok. Valami olyat szeretnék, ami igényli a törődést.
- Begónia. Jó napot. Ezt kétnaponta kell öntözni, 2000 forint.
- Esetleg egy magasabb árban?
- Nézze, itt ez a különleges orchidea. A színe sem átlagos. 
- Ez a lila ezzel a vajszínű kaspóval kitűnően passzolna oda, ahová szánom. Meséljen róla.
- Az enyhén párás levegőt kedveli, valamint időnként nem árt egy kis növényvitaminnal spriccelni a leveleit, közelről, óvatosan, közben vigyázzon az apró bimbókra, a reggeli napsütést imádja, de a délitől kipurcan, a hőmérséklet ne haladja meg a 23 fokot, ám ha 18 alá esik, el is búcsúzhat tőle... egyszóval elég sok vele a baj.
- Ez lesz a jó.

Büntess Mamzelt Tarr Bélával!

- Ma nettó négy órát dolgoztam, tök kivagyok. 
- Hát igen. Vannak szakmák, amikre születni kell. Ilyen például Tarr Béla vágójának lenni.
.
.
.
Amikor a fenti parádés mondat elhangzott forgatókönyvíró kollégám, Ádám szájából, lelkesedésemben elküldtem azt SMS-ben Absolutzitának. Ő a legtájékozottabb barátom a kortárs művészetben, gondoltam, tesztelem rajta a dolgot. Már dörzsöltem a tenyeremet, hogy milyen elismerően reagál majd kifinomult humorérzékem újabb fergeteges darabjára. Csörgött is a telefonom.
- Igen, születni kell. Yann-Eryl Mer például, aki A londoni férfiben és A torinói lóban rendező asszisztenskedett, azért tanult meg magyarul és költözött ide, hogy Tarr Bélával dolgozhasson.
Tájékozott, az biztos.
- Jó, de vicces a duma?
- Nézd. Lehet, hogy nekem a friss élmény miatt nem jött át annyira. Most láttam A torinói lovat.

Álmomban nem hittem, hogy ilyen választ kapok. Tarr Béla képes arra, amire csak a legnagyobb művészek: különböző érzelmeket vált ki az emberekből. Engem a hideg ráz tőle és bejegyzést írok egy őt ért gúnyról, Absolutzitának meg, akire a féltett blogom dizájnját bízom, bejön.

Elkezdtem szégyellni magam, amiért egyetlen Tarr Béla filmet sem láttam. Ezért úgy döntöttem, a ti kezetekbe adom a Sorsomat.

Szimpátia-alapú szavazás következik.


A kérdés így hangzik:
Megnézzen-e Mamzel egy Tarr Béla filmet, és ha igen, akkor melyiket?


A kísérlet két témát vizsgál.
a) Mi a véleményetek Tarr Béláról.
b) Mennyire szerettek engem.

Ugyanitt lehetőség a Mamzel-elleni elfojtott agresszió kiélésére. Minden olvasóm figyelmébe ajánlom a regisztráció nélküli, anonim kommentelési lehetőséget. Nem szarozok.

Mivel a játékot komolyan veszem, egyetlen kérésem van: csak ne a Sátántangó legyen. Mert azt nem nézem végig.

Szerelem a legfölsőbb szinteken

Mindennap őszinte, tudományos érdeklődéssel és szakmai lelkesedéssel nézem az Alekoszt. És közben az jár a fejemben, hogy óriási szükség van erre a műsorra.

Miért? Mert kortól függetlenül, mindegyik nő ugyanazt a hibát követi el: nem hagyják, hogy Alekosz udvaroljon nekik. Féltik a seggüket, és azt hiszik, a kiesést azzal előzhetik meg, ha teljes erőből nyomulnak. Pont, mint az életben. Sajnos a viselkedésükkel a férfi természetes ösztöne ellen dolgoznak: a nőstény megszerzésének elemi vágya ellen. Pedig szegény Alekosz mindent megtesz. Látszik rajta, hogy alig várja, hogy valamelyik nőt végre ténylegesen meghódíthassa.

Kivéve Olga. Ő az egyetlen, aki adja az ívet. Erről beszélek:

Az Alekosz menyasszonyt keres tehát arról szól, hogyan kell csávózni. És hogyan nem. Ez egy fontos üzenet. Olyan égető problémákon segíthet a téma feltérképezése, mint a népesség fogyatkozása. Hosszú távon pedig az ország jóléte, illetve a világbéke.

A kivitelezés is érdekes kérdés. Dinával dumáltunk erről a VV kapcsán: "Az van Mamzi, hogy amit most nézünk, azt kínos nézni. Le szokás tagadni, hogy nézed. Ám mindjárt más a helyzet, ha ugyanezt egyetlen kamerával veszik fel, fekete-fehérben van, és az elszigeteltség oka nem egy RTL Klubos szerződés, hanem az, hogy az illetők cigánytelepen élnek. Abban az esetben magaskultúráról beszélünk, és a rendező díjat nyer. A kritikák pedig kiemelik, hogy milyen kitűnően ábrázolja az elszigeteltségben élők sajátságos emberi viszonyait, és interperszonális drámáit. Pont pár hete láttam egy ilyet a Duna tévében. Szóval, szegényesebb kivitelezésben kulturálisan menő lenne ugyanez, profin megcsinálva meg égő."

Hogy miben különbözik tehát a Szerelem a legfölsőbb szinteken egy dokumentumfilmtől? A nézettségében. Ugyanúgy ül a tévé előtt a nép, és szembesül a társadalmunk kihívásaival.

Mindkettő tanulságos. Csak az egyiket millióan követik figyelemmel, a másikat pedig százan.

Mit gondoltok, melyikről beszélnek gyakrabban?
Melyik motivál többeket önvizsgálatra?
És melyiket készítik állami pénzből.

Szeress kevésbé

Már megint úszik a virág a vízben.
- Már megint úszik a virág a vízben. Túlöntözöd. Nem érted, hogy ez rossz neki? Megfullad szegény.
- Majd felszívja.
- Az ezotériában a víz a szeretet jelképe. Például a Japán szökőár. Mi volt az, ha nem vallomás Gaiatól a csodálatos animációs filmekért, a ramenért, meg a letisztult divatért?
- Igen. És?
- Tudom, hogy szereted ezt a növényt. Meg is érdemli, hiszen ő az egyetlen, aki eddig túlélte az itteni állapotokat, pedig rendszeresen próbálkozol.

A nedves papírzsepkendővel betakart avokádómag felé pislantok.

- De fogd fel végre, hogy ettől elpusztul.
- Ne öntsd le róla, kérlek. Nem öntöd le!
- De, leöntöm, mert különben meghal.


Ugyanezt csinálja velem is.


Dina szerint a vágy mindig 100 egység. Ezen a 100 egységen osztozunk a kapcsolatban. Annak jobb, akinek több van belőle. Aki összerezzen, ha SMS-t kap, aki a másikról álmodozva alszik el, aki gyomorgörccsel készül a randira. Mert ő érez többet, és érezni jó.
Nekem 30 egységem van most.
Hm.
Baszki. Túl jó neki. Egy 18 évvel fiatalabb lánnyal jár, akiért még kaparnia is kell. 70-nel nyomatja a vágyat. Miért is változtatna? Nem áll érdekében. 

Mit lehet ilyenkor tenni? Vissza kell rabolnom az egységeket.


- Utálom, hogy soha nem azt teszed, Mamzel, amit kérek.
- Jó az irány. Mégis inkább én kérek valamit. Úgy szeress, ahogy nekem jó. Ha ez azzal jár, hogy kevésbé szeretsz, akkor szeress kevésbé.

Most kell erősnek lenni.

- Segítek.

Ez fájni fog, érzem.

- Unlak, Kicsim.

A hatás-ellenhatás törvénye

Másokkal randizom. Cselekedetemet A tehetetlenség törvényével magyarázom: Minden test megőrzi a mozgásállapotát, azaz egyenes irányú egyenletes mozgást végez, vagy áll, amíg egy nagyobb erő ennek megváltoztatására nem kényszeríti.

A magyar nyelv ezt a jelenséget úgy szokta emlegetni, hogy addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik.

Porosodó fizikatanárom a következőképpen segítette a megértést: 
- Felszállunk a metróra, hogy megőrizzük a mozgásállapotunkat megkapaszkodunk, majd amikor elindul a szerelvény, testünk az ellentétes irányba ható erő miatt akaratlanul is hátrahanyatlik, meginog...
A folytatás pedig alapjaiban kérdőjelezi meg könnyű liezonjaim súlyát.
- De miért száll fel a metróra az, aki meg akarja őrizni a mozgásállapotát?

Úh.

Innen hamar eljutottam A hatás-ellenhatás törvényéhez:
Ha az egyik test erőt fejt ki a másikra, a másik is erőt fejt ki az előzőre. Tehát az erők mindig párosával lépnek fel, egyenlő nagyságúak és ellentétes irányúak.

Magyarán ugyanannyira kéne szeretnem a csávómat, mint amennyire ő szeret engem. Legalábbis Newton szerint.

Ha össze akarja kötni velem az életét, nekem is össze kéne akarnom kötni vele az enyémet. 
Ha gyereket akar tőlem, nekem is gyereket kéne akarnom tőle.
Ha én ezt nem akarom, neki sem kéne akarnia. 
Mégis akarja.

Jellemző, hogy ez az elmélet egy férfi fejéből pattant ki. Ezek mind azt hiszik, hogy a vágy egy exponenciálisan növekvő függvény. Egy függvény, amiben ők véletlenül meglöknek bennünket a metrón, mi pedig azonnal igent mondanánk egy házassági ajánlatra.

Nem tévednek nagyot. Akarni szeretnénk.


Egyik nap egy sajtcetli fogadott otthon ezzel a szöveggel:
"Mamzel, legyél a feleségem! Csakis tőled akarok gyerekeket, csakis veled akarom leélni az életemet. Teljes szívemből szeretlek, és ahogy ezt írom, álló fasszal."


És amit érzek, az az, hogy akarni szeretném.
De nem akarom.
Baszki. 
A csávómra nem igaz A hatás-ellenhatás törvénye.

Mi lesz így.

Soha ne adj hitelt egy férfinak, aki kíván.

- Kérek előleget. A szád. Legközelebb majd viszonzom valamivel.

Előleget.
Aha.

A csávót évek óta ismerem, túl vagyunk az első felvonáson. Felidézem a lépéskombinációit, emlékszem a jellegzetes mozdulatsorokra. Ráadásul otthon várja a macája.
Most mégis itt vagyok, megint, nyakig a galibában.
Végigmérem, tetszik. Az ízléses ruhadarabok, a színes érvrendszer, a drámai érzék. Bejön. Na de biankó jeggyel próbálkozni? Úgy tűnik, hogy lövése sincs a szeretősdiről. Kár. Mosolygok, és közben lefuttatom fejben a komplett analitikát.



Tapasztalataim szerint egy kapcsolat akkor működik, ha mindkét fél elégedett. Ha a végén az a benyomásuk, hogy pont annyit kaptak a másiktól, mint amennyit ők adtak. (De lehetőleg egy kicsit többet is.) Ha ez nem teljesül, valamelyikük veszteségesnek fogja megélni a találkozást, és ez végső soron rányomja a bélyegét az önbecsülésére. 

Márpedig az önbecsülés fontosabb, mint egy férfi. Úgy értem egy olyan magas, dellás, érdekes férfinél is, mint ő.

Persze általában nincs azzal baj, ha néha az egyikünk többet kap, máskor meg többet ad. Az idő az ilyen eltéréseket elsimítja, ahogy a tengerben keletkező csipkézett, méteres hullámok a parthoz érve kedves fodrokká szelídülnek. 

Mármint egy párkapcsolatban. A szeretői viszonyokban viszont nincs "legközelebb", nincs "következő alkalommal", mert soha nem lehetünk biztosak benne, hogy akad még esély az aránytalanságok kiegyenlítésére. Ha járnánk, természetes lenne, hogy reggel ellenvetés nélkül lekapom, mert erre vágyik, és mert este ugyanilyen problémamentesen jönne velem szeletelni minimaltechno partiba.



Faszán áll neki ez a zakó.
Az árnyalata éppen kiemeli a szemének azt a spektrumát, amitől kedvem lenne leszopni.
Valahogy mégiscsak össze kéne hozni ezt a cuccot.
Megpróbálom az ő nyelvén.

- A párkapcsolat olyan, mint egy üzlet az Andrássy úton. Bemész, kiválasztod, amit szeretnél, majd bankkártyával fizetsz. Te kisétálsz a termékkel, de a cég a pénzedet ténylegesen napok múlva kapja kézhez. Mindez bankszolgáltató és napszak kérdése. Ez egy korrekt, steril, bizalmon alapuló megállapodás. A szeretői viszony ezzel szemben mint egy arab piac. Rengeteg váratlan impulzus, intenzív szagok, sodró tömeg. És a legfontosabb: eszed ágában sincs megbízni a kofákban. Keresel valamit, és ha éppen találsz olyat, akkor az alku megköttetik. Készpénzzel. Helyben, gyorsan, nyom nélkül.

Fészkelődni kezd, de nem téveszt meg. Soha ne adj hitelt egy férfinak, aki kíván. Ki tudja, hogy perkál, ha már az övé a portéka. 

Sürgetni kezd.
- Szóval? 
Ekkor beugrik Dina intelme: "Köztudott tény, hogy a pasiknak az agyukban, vagy a farkukban van a vér. Mi következik ebből? Ha látod rajta, hogy kíván, és fontosat akarsz neki mondani, akkor csak lassan és tőmondatokban."
- Szóval mit tudsz felajánlani azért, hogy levegyelek szájjal?

A feszült csöndet a hangos robajjal dolgozó agytekervények törik meg. Szinte látom magam előtt: a futószalag egyik végére felteszi az összetevőket, azok egy titokzatos gépezetbe pottyannak, összerázódnak, és a végén, tádám!, kiböki a megoldást:
- Mondd meg a méreteidet, és ha jó volt, viszek valamit a következő randinkra.

A következőre, mi? Ez hülye.